2009. március 14., szombat

Megbüntették a Yahoo-t

Március 2-án röppen fel a hír, hogy a belga bíróság 55 ezer euróra büntette a Yahoo-t. A hatóságok információhoz akartak hozzájutni az általuk keresett internetes imposztorokról, de az internetes cég megtagadta az együttműködést.


Új vezérigazgató a Yahoo-nál

A Yahoo! internetes amerikai cég, melyet 1994 januárjában alakított a Stanford Egyetem két diákja, David Filo és Jerry Yang. 1995 márciusa óta működik jelenleg Kaliforniai központtal a részvénytársaság. 2008-ban Jerry Jung lemondott vezérigazgatói tisztségéről, és idén januárban nevezték ki a Yahoo! új főnökét, Carol Bartz-ot. Az alapító továbbra is a cégnél marad, tagja lesz az igazgatótanácsnak.


Az engedetlenség miatt a belgák naponta növelik a büntetést

A belgiumi nyomozás olyan Yahoo felhasználók ellen folyik, akik álneveken e-mail-ezve követtek, és követnek el csalásokat. A Yahoo szerint, mivel ők egy amerikai cég, ezért nem adhatnak ki a belga felhasználókról információkat. A belga ügyészség erre úgy válaszolt, hogy Belgiumban is elérhetőek a Yahoo! szolgáltatásai, tehát belga cég is. „A brüsszeli ügyészség megfogalmazása szerint a Yahoo versenytársaival, az ugyancsak amerikai Google-lal és a Microsofttal soha nem voltak eddig ilyen problémák.” – írta az Index.hu. A verdikt alapján a büntetést addig növelik napi 10 ezer euróval, ameddig a Yahoo! észre nem tér.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése