2009. augusztus 23., vasárnap

Techline - YouTube-trükk

Egy ügyes trükkel úgy küldhetünk el barátainknak YouTube videókat, hogy pontosan onnan nézzék azt, ahonnan mi szeretnénk.

Bizonyára sokakkal előfordult már, hogy egy YouTube videónak tulajdonképpen csak a középső néhány másodperce érdekelte, illetve kifejezetten erre a részre szerette volna felhívni barátja figyelmét. Minek ilyenkor végignézni a teljes filmet? A megoldás perszer egyszerű: elküldjük a videót, majd jelezzük, hogy „húzd a tolókát a 3. perc, 28. másodpercre”.


A csuszkával előre haladva pontosan kijelölhetjük az időt.


Van azonban egy ennél célravezetőbb módszer is, amely ráadásul semmiféle beavatkozást nem igényel a barátunktól, mi határozhatjuk meg, hogy honnan nézze a videót. Ehhez másoljuk ki a szóban forgó videó URL-jét (pl. http://www.youtube.com/watch?v=1Q2JFet2wUM&feature=popular), majd biggyesszük mögé: #t=xxmyys. Az xx helyére a percek számát írjuk (azaz hogy hányadik perctől induljon a videó), az yy helyére a másodperceket. A példában: http://www.youtube.com/watch?v=1Q2JFet2wUM&feature=popular#t=03m28s, azaz a videó a 3 perc 28 másodperces pillanatban indul.


Látszik, hogy nagyjából a videó közepe táján indul a lejátszás.


Mindez persze nem jelenti azt, hogy barátunk, amennyiben érdekli, ne nézhetné meg az elejéről a videót, egyszerűen vissza kell húznia a csuszkát, s már nézheti is elölről a videót.



Forrás: http://www.techline.hu/tudastar/20090820_youtube.aspx






2009. május 11., hétfő

Budapestet fotózza a Google

Itt az új Google csoda, a Google Street View. Pár hét alatt végigjárják Budapestet a Google autói, abból a célból, hogy minden bejárható utcát lefotózzanak.


Nagy port kavartak a képek

A Google Street View szolgáltatása számos vitát idézett elő az Egyesült Államokban, hiszen sokan úgy érezték, személyiségi jogaikat sértette meg a cég, amikor lefotózta a nagyvárosok utcáit, majd azokat publikálta a neten. Európában főleg csak az előnyös oldalait láttuk eddig a Street View-nak, hiszen fotónézetre váltva szinte átélhettük, milyen lehet New York vagy San Francisco utcáin sétálgatni.


Önműködő fényképezők, fekete Opelek

A Google sajtóközleménye szerint május 5-én Magyarországra is megérkeznek a fényképezőgépekkel szerelt autók, hogy Budapesten végighajtva digitalizáljanak mindent. A cég gépjárműveit könnyű felismerni: a fekete Opel Astrák önmagukban még nem lennének feltűnők, ezekből azonban kinő egy másfél méteres torony, amikben kilenc digitális kamera van lézeres távolságmérők, valamint gps, 3G és wifi-antennák társaságában. A folyamat teljesen automatikus, a sofőrnek csak annyi a dolga, hogy lassan végigguruljon Budapest minden bejárható utcáján, a gépek maguktól fotóznak. Miután az Astrák befejezték feladatukat, egy szoftver dolga lesz, hogy összefűzze a képeket, ahogy az arcok és a rendszámok kitakarása is automatikusan történik majd.


Még semmi sem biztos, minden az időjáráson múlik

Arról nincs hír, hogy a Google mikorra tervezi lezárni a projektet, hiszen az függ a forgalomtól meg az időjárástól is, sötétben vagy zuhogó esőben például nem is lehet fotózni, de az is elképzelhető, hogy átvezénylik az autókat valamelyik szomszédos országba, ha ott megfelelőbbek az időjárási körülmények. Az viszont biztos, hogy a munka „pár hétig" biztosan eltart, és hogy a végeredményt pár hónap múlva nézhetjük meg.


Magyarország hamar sorra került

A Street View-ba eddig száz nagyváros került bele, kilenc országban fejezték már be a munkát. Az Egyesült Államok után Európa is szóba került, eddig Franciaországról, Spanyolországról, Olaszországról, az Egyesült Királyságról és Hollandiáról vannak fent fotók.



2009. május 5., kedd

Nem tartós a Twitter-ezők lelkesedése

Kiderült a Nielsen Online piackutató cég vizsgálatából, hogy az eddig a legnépszerűbb mikroblogoldalnak titulált Twitter hosszú távon nem is annyira kedvelt.


Hamar megunják a blogolást

A látogatottsági adatok szerint a twitterezők 60%-a abbahagyja a posztolást a csatlakozás után egy hónapon belül. „Jelenleg körülbelül 40% azoknak az aránya, akik a csatlakozást követő hónapban is visszatérnek a Twitterre" – mondta David Martin, a Nielsen Online piackutató cég kutatási igazgatója.


3 év alatt 7 millió blogoló

A 140 karakteres bejegyzés-folyammal működő szolgáltatás három éve indult, azóta a legtöbb magára valamit is adó sztár Britney Spearstől Ashton Kutcherig a rabja. A sztárok mellett a nagy hírügynökségek, tévécsatornák, politikusok is használják a Twitter-t, az elnöki kampányban még Barack Obama is. A Twitter nem adja ki, pontosan hány felhasználója van, de a Nielsen Online adatai szerint februárban több mint hét millióan használták a mikroblog-szolgáltatást, tavaly februárban csupán 475 ezren.


Tartósabb a megmaradás a közösségi oldalakon

David Martin szerint más, népszerű közösségi oldalakon, mint a Facebook-on vagy a MySpace-en a megmaradási hajlandóság majdnem kétszerese a Twiterr-ének. A 200 millió felhasználóval büszkélkedő Facebook-on például az új felhasználók 70%-a megmarad. „A Twitter szépen muzsikált az utóbbi hónapokban, de nem lesz képes fenntartani meteorszerű növekedését, ha nem képes megnövelni felhasználói lojalitását" – mondta a Reutersnek David Martin.



Az állásukkal játszanak a Facebook felhasználói

Ez nem vicc: elvesztette állását egy svájci biztosítótársaság alkalmazottja, mert munkaadói észrevették, hogy a Facebook közösségi portált használta betegállománya idején. Az a svájci nő, akit kirúgott alkalmazója, otthon maradt migrénre hivatkozva, amikor bejelentkezett a Facebook-ra mobiljáról.


Tilos Facebook-olni mikrénes fejfájás közben

Az illető arra hivatkozva kapott betegszabadságot, hogy migrénje miatt képtelen számítógépen dolgozni, és sötét szobában kell pihennie. Munkaadója, a Nationale Suisse biztosító azonban észrevette, hogy a hölgy használta a Facebook közösségi portált, és emiatt elveszett a bizalma a munkatársban.


Az ok nem a Facebook, hanem a bizalomvesztés

A cég a bizalommal való visszaéléssel, és nem a Facebook használatával indokolta az elbocsátást. A nő a 20 Minuten napilapnak elmondta, hogy ágyban feküdt, és iPhone-ján keresztül jelentkezett be a közösségi portálra. Azzal vádolta munkaadóját, hogy kémkedett utána és más kollégái után oly módon, hogy létrehozott egy fiktív személyt a Facebook-on, aki vele és másokkal is a cégtől baráti kapcsolatba került a közösségi hálózat révén. Ily módon a cég képes volt figyelni az alkalmazottak internetes tevékenységét. Az elbocsátott nő gyanúját igazolva látta akkor, amikor az állítólagos barát eltűnt abban a pillanatban, ahogy elbocsátották a cégtől.


Csak otthon nézegessük a közösségi oldalakat

Nem ez az első eset, hogy a Facebook munkahelyi szabályokba gabalyodik. Számos cégnél tilos munkaidőben a közösségi portált használni. Egyes cégek pedig azért bocsátottak el alkalmazottakat, mert a közösségi hálón munkájukat, munkahelyüket ecsetelték.



Új digitális könyvtár: ENSZ Digitális Világkönyvtár

Április 21-én, kedden indult be az UNESCO párizsi székhelyén az ENSZ Digitális Világkönyvtára. A World Digital Library a világ minden végéből gyűjtött össze ritka könyveket, kéziratokat, filmeket, fényképeket.

A felbecsülhetetlen értékeket 7 nyelven olvashatjuk

A digitális gyűjteményben felbecsülhetetlen értékű ókori kínai könyvektől kezdve, perzsa kalligráfiákon keresztül korai latin-amerikai fotókig sok kincs található meg. Ez lesz a világ harmadik legnagyobb digitális könyvtára a Google Book Search és az Europeana után. A Digitális Világkönyvtárat a UNESCO, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete a világ 32 partnerintézetével együtt hozta létre. Az ötlet James Billingtontól, az amerikai Kongresszusi Könyvtár vezetőjétől származik. A Kongresszusi Könyvtár, az amerikai parlament gyűjteménye, és lényegében ez az amerikai nemzeti könyvtár. Ez a világ legnagyobb könyvtára. Hét nyelven (angol, arab, francia, kínai, orosz, portugál, spanyol) gyűjtötték össze a könyveket, de a kiegészítő anyagok más nyelveken is lesznek benne. Az év végéig 60-ra kívánja növelni a partnerországok számát.



Magyarok tervezik a Gmail-t

A Google-nél mindenkinek vág az esze – Takacsi-Nagy Pál szerint ez a fő különbség a Google és a többi cég között, ahol eddig megfordult. Az Index.hu szerint a magyar származású fejlesztő 4 éve dolgozik a Google-nél, a főhadiszálláson, a kaliforniai Mountain View-ban kezdte, néhány hónapja pedig Zürichben fejleszt.


A Mountain View-nál is jó a légkör és a hozzáállás

Három és fél évig Mountain View-ban dolgoztam, mielőtt Zürichbe költöztem volna. Itt is, ott is nemzetközi csapatunk van, a légkör és a hozzáállás nem sokban különbözik. Sok nemzetiségű kollégáim voltak, többek között ázsiaiak is.


Minden értelemben kiváló a Google

Kicsivel több mint négy éve dolgozik a Google-nél. Magasra tették a felvételi küszöböt, és ez meg is látszik, mert az ott dolgozókat nap mint nap tehetséges kollégák állítják kihívások elé. A cégnél a juttatások is rendben vannak: a berendezés, az étel, a felszerelés; nagyszerű munkakörülmények uralkodnak Eddig legalább 20 különböző országból származó munkatársakkal dolgoztam együtt, de leginkább európaiakkal és amerikaiakkal. Jó néhány magyar is van, ketten közülük közvetlenül az én csapatomban dolgoznak. Ők nem a Gmail-en, hanem más alkalmazásokon, mint például a Google Calendar-ral foglalkoznak.

Takacsi-Nagy Pál vezeti a Gmail fejlesztését

Amikor a céghez került, először a Blogger-t vezette, aztán az Orkut fejlesztőcsapatát. Tavaly augusztus óta dolgozik a Gmail-en. Egy 25 fős fejlesztői csapatot irányít, ami rengeteg egyeztetéssel és adminisztrációval jár, de még mindig szeret programozni. A Gmail Labs-ben a „Send & Archive” az ő munkája, amire büszke is. A Gmail Labs 48 nyelven, köztük magyarul is működik. Minden nyelven tud egy-egy munkatárs, de mindezektől függetlenül nagyon kevés rezsivel dolgoznak.



Kacsa: titkos kód, ha ki akarnak rabolni

Április közepe óta terjed egy újabb butaság már a net magyar felén, lánclevélben, és persze az iWiW-en, mert előbb-utóbb ott is kiköt minden eféle. Az üzenet a következő:


"PIN KÓD FORDÍTVA (jó tudni)
Ha egy rabló arra kényszerítene, hogy ATM-ből pénzt vegyél ki, értesítheted a rendőrséget, ha a PIN kódodat fordítva adod meg.
Pl. ha a PIN kódod 1234, írd azt, hogy 4321.
Az ATM felismeri, hogy a PIN kódot fordítva adtad meg, mint ahogyan az a kártyádon van. A gép ugyan kiadja a kért összeget, de anélkül, hogy a rabló tudná, a rendőrség azonnal a segítségedre jön. Sajnos, ezt ritkán használják az emberek, mert nem tudnak róla.
KÉRLEK, ADD TOVÁBB!"


Természetesen hoax, kitaláció az egész, angolul legalább 2006 szeptembere óta terjed. Az Index.hu oldalon úgy olvashatjuk, hogy összeszedtek négy ügyfelet négy különböző bankkártyával, és a nyakukba vették az Árpád úti banknegyedet, Újpest Zürichjét, hátha sikerül egy direkt fordítva beütött PIN kóddal látványosan elfogatni magukat a rendőrséggel. Nem sikerült.


Kipróbálták, tényleg nem igaz

A K&H-nál próbálkoztak először, natív kártyával, de a fordítva megadott PIN hatására a gép csak annyit mondott, hogy hibás a kód, és visszaadta a kártyát. A várakozás alatt sem jelent meg a várva várt rohamosztag, csak a bank biztonsági őre jött ki érdeklődni, hogy mit művelnek, majd távozott. A következő helyszín a Budapest Bank volt, ahol City Bankos kártyával teszteltek, de az eredmény itt is negatív volt: pénzt nem kaptak, kártya vissza, rendőr a tízperces várakozás alatt sehol. Az OTP ATM-je látszólag elfogadta a fordított kódot, eljutott a következő képernyőig, ahol az összeget kell beütni, és csak ezután utasította vissza a kérést. A számlatulajdonos viszont kapott egy megnyugtató, bár idegen nyelvű sms-t, de a kommandónak se híre, se hamva.


Akkor se működik, ha a bank mellett van a rendőrség

A tesztelők utolsó helyszíne a Raiffeisen Bank volt. Itt üthettek volna rajtuk a legkönnyebben, mert a rendőrség épülete a bankkal majdnem szemben van, másodpercek alatt át lehet érni gyalog, de itt sem fogták el őket. A legnagyobb akadályt a bank saját humán biztonsági pajzsa jelentette – az alkalmazottak közül ketten is bizalmatlanul tudakolták, mit akarnak. Hiába tartózkodtak a bank előtti járdán, tehát közterületen, még a forgatástól is el akarták tiltani őket, aztán a biztonságaiknak sikerült kapcsolatba lépniük a központtal, ahonnan megérkezett az engedély. Beütötték a fordított kódot, az rendben elutasítódott, jött a hibás PIN miatt sikertelen készpénzfelvételről szóló sms, aztán a tesztelők kémlelték egy ideig a szemközti rendőrőrsöt, hátha lecsap rájuk valaki, de erről a helyszínről is szabadlábon távoztak.


Mégis van azért alapja a pánikkódnak

A Snopes.com szerint a SafetyPIN-nek nevezett módszert 1994-ben találta ki egy chicagói üzletember, Joseph Zingher, aki négy évvel később szabadalmaztatta is az ötletet. Zingher még arra is talált megoldást, hogy mi legyen azokkal a kódokkal, amelyek visszafele ugyanazok, mint odafele (1111, 1221, stb.). Bár az elmúlt években több amerikai állam törvényhozása is fontolóra vette a módszer bevezetését, sőt Illinois-ban 2004-ben nem kötelezően alkalmazhatóvá is tették, de a legtöbb helyen nem lett belőle semmi. Az okok között szerepel, hogy a bankok úgy gondolják, a rabló úgyis rég lelép, mielőtt a pánikkód által riasztott rendőrök a helyszínre érkeznének, illetve hogy az ügyfelek jelentős része stresszhelyzetben képtelen lenne saját PIN kódjának fordítottját beütni, főleg anélkül, hogy a rabló gyanút ne fogna.



2009. május 3., vasárnap

A védelem érdekében hackereket alkalmaz a Pentagon

A saját hálózatának sebezhetőségeit szeretné feltérképezni az amerikai kormány. Miután kínai és orosz támadók törtek be az elektromos rendszert felügyelő szerverekre, a Fehér Ház nem sajnálja a pénzt etikus hackerekre.


Háromszor annyi szakembert terveznek

A Pentagon két év alatt 80-ról 250-re növelné az online fenyegetések elhárítására alkalmazott specialistáinak számát. Első körben olyan szakértőket vesznek fel, akik ismerik a hackerek taktikáit és eszköztárát, és képesek kormányzati rendszerek védelmében sebezhetőségeket azonosítani. Ezekszerint az amerikai hadügy olyan hackereket toboroz, akik a rosszindulatú hackerek eszközeivel dolgoznak a biztonsági rések felderítésén és bezárásán.


Nincsenek felkészülve a hálózat védelmére

A kongresszus a Government Accountability Office-t bízta meg a helyzet felmérésével, akik arra jutottak, hogy Amerika nincs felkészülve egy komoly hackertámadásra, és nincsenek megfelelő vészforgatókönyvek egy digitális katasztrófa elhárítására. Az amerikai kormányhivatalok weboldalai és szerverei régóta kedvenc célpontjai amatőr és profi hackereknek egyaránt, többször sikerült már támadóknak az FBI vagy a Fehér Ház szervereire bejutni, legutóbb pedig az az eset okozott nagy riadalmat, amikor kiderült, hogy az elektromos hálózatot irányító rendszerbe törtek be valószínűleg kínai és orosz támadók, és ott olyan programokat helyeztek el, amelyekkel súlyos üzemzavarokat tudtak volna előidézni az áramellátásban.


Külön program a támadások ellen és az esetleges helyreállításra

A Pentagon jelentése szerint az elmúlt fél évben 100 millió dollárt költöttek online támadások elhárítására, illetve a támadások utáni károk helyreállítására. Az etikus hackerek toborzása az első lépés abban a négyéves, 60 millió dolláros költségvetésű programban, aminek célja a kormányzati szerverek biztonságának megerősítése. A konkrét munka a védelmi minisztérium központjában, a Pentagonban zajlik majd, és a programhoz tanácsadóként csatlakozik az NSA, vagyis a nemzetbiztonsági hivatal is. Utóbbi részvétele miatt Washingtonban máris tiltakoznak civil jogvédő csoportok.



Amerikában kifizetődő bloggernek lenni

Amerikában ma 20 millióan írnak blogot, ebből 1,7 millió pénzt is keres ezzel, és 452 ezer embernek a blogírás az első számú bevételi forrása. Ez több, mint az amerikai tűzoltók (289 ezer) vagy programozók (394 ezer) száma, és megközelíti az ügyvédekét (555 ezer).


A blogolás mesterfokon megy az amerikaiaknak

Az érdekes felmérésről a Wall Street Journal számol be, akit a Bureau of Labor Statistics amerikai kormányhivatal bízott meg. A tanulmány szerint havi 100 ezer egyedi látogató kell egy blognak, hogy éves szinten 75 ezer dollár bevételt termeljen az írójának a hirdetéseken keresztül. Ez közel a duplája a 40 ezer dollár körüli amerikai átlagkeresetnek. dupláját lehet behozni hirdetésekkel. A profi blogolás másik formája a „spokesblogging", amikor a bloggert a hirdető cég direkben fizeti meg azért, hogy a termékeiről írjon. Egy jól sikerült blogbejegyzésért 75-200 dollár közötti összeget lehet kasszírozni ebben az iparban.


A Business Insider szerint nagyon magasak számok

A szakértők kétkedéssel fogadták ezeket az adatokat. „A számok szörnyen magasnak tűnnek, de arra biztos jó lesz a felmérés, hogy még 500 ezer ember próbáljon meg profi, fizetett bloggerré válni, és bukjon bele" - kommentálta a Business Insider a felmérést.



Sok internetezés egyenlő sokkoló számla

Egyre több panasz érkezik a fogyasztóvédelemhez a sokkoló mobilinternetes számlák miatt, aminek az oka részben az, hogy az alap díjcsomagoknál - amit sok szolgáltató automatikusan aktivál - horribilis összegbe kerül az internetezés.


Fontos a szakkifejezések ismerete

Szakértők szerint az ügyfelek tájékozatlanságával is gond van, sokan nem ismerik a kilobit és a kilobájt fogalmát, és nem tudják, hogy a havidíjba foglalt adatforgalomba nemcsak a letöltés számít bele, hanem a feltöltés is. A mobilinternetes csomagok esetében két paraméterrel találkozunk: van egyrészt a sebesség, amit megabit per másodpercben (Mbps) számolnak, és van egy forgalmazott adatmennyiség, amit viszont már megabájtban (MB) számolnak.


Nem érdemes olcsó díjcsomagot választani

Amíg egy 5 gigabájtos adatcsomagnál csak néhány forintba került egy portál letöltése, addig az olcsóbb díjcsomagoknál ennek a tízszerese, az ingyenes kezdő alapcsomagoknál pedig a százszorosa vagy ezerszerese az ár. Kezdő díjcsomagnál megesik, hogy az Index.hu betöltésért 2 ezer forintot is elkérhetnek.


Nem ártana a díjcsomagok mellé információszolgáltatás is

A legjobb megoldás az lenne, ha az adatforgalmi határ túllépése esetén a mobilszolgáltató a legoptimálisabb előfizetési díjat számlázná ki. Például ha egy kezdő csomagban lévő előfizetőnek több ezer forintot akarnak kiszámlázni egy-két weboldal letöltése miatt, akkor a sokkoló büntetés helyett arra a hónapra aktiválhatnának nála egy hasonló árú díjcsomagot - még az is lehet, hogy az ügyfélnek megtetszik a mobilinternet, és előfizet rá.



A Google új tőzsdei ellenfele lehet a Skype

Hónapok óta beszélnek arról, hogy az Ebay eladná a 2,6 milliárd dollárért felvásárolt online telefonszolgáltatást, a Skype-ot. A távolsági hívások piacán hiába világelső a Skype, az Ebay szolgáltatásaiba mégsem sikerült a várt módon beépíteni, mint ahogy a szintén felvásárolt PayPalt sikerült.


Visszavásárlás helyett tőzsde

A legutóbbi verzió az volt, hogy a Skype alapítói vásárolják vissza az online telefont, az Ebay bejelentése azonban most minden híresztelést elsöpört: különválasztják a vállalat fő profilját adó online aukciósháztól a Skype-ot, külön céget építenek köré, és 2010-ben tőzsdére viszik. Szakértők szerint ez a tőzsdei bevezetés az egész webes gazdaságot meglendítheti, és a Google tőzsdére lépése óta a legfontosabb esemény lehet az online üzlet világában.



Processzorral fűtik a londoni lakásokat

Londonban szigorú környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelni, és a Telehouse azzal akar építési engedélyt szerezni, hogy újrahasznosítja a processzorok által termelt hőt.


London a környezetvédelem netovábbja

Nincs elég adatközpont Londonban, és nem könnyű újakat építeni, mert a brit fővárosban komolyan gondolják a környezetvédelmet. A város vezetői 2002-ben elhatározták, hogy Londont példamutató fenntartható világvárossá alakítják át, ahol a fejlett környezetgazdálkodás ugyanolyan fontos, mint a gazdasági növekedés.


Új, előírásnak megfelelő adatközpont épül

Hosszú ideje a Telehouse West az első nagy adatközpont, ami építési engedélyt kaphat. A 180 millió dollárból fölépülő adatközpont megfelel London energiahasználattal kapcsolatos előírásainak, és körülbelül 9 megawattot biztosít majd a helyi közösségnek. A hővel a Dokknegyed lakásait és irodáit fűtik majd.

Szerverek által termelt hővel fűtenek

Nagy-Britanniában most először hasznosítják a szerverek által termelt hőt fűtésre. Egy adatközpontokkal foglalkozó szakportál szerint a Telehouse West az eddigi a legambiciózusabb hőhasznosítási projekt. Svájcban az IBM olyan adatközpontot tervezett, aminek a fölösleges hőjével egy úszómedence vizét fűtik, a Notre Dame egyetem pedig egy közeli botanikai kertben helyezte el a nagyteljesítményű szervereit, és a processzorok egy üvegházat tartanak melegen.


Tovább terjeszkedik a Telehouse

A Telehouse jelenleg két adatközpontot működtet a londoni Dokknegyedben, körülbelül 28 ezer négyzetméteren több mint 700 távközlési és informatikai cég eszközeinek biztosít helyet. A Telehouse West felépítésével a londoni pénzügyi és távközlési ipar növekvő igényére próbálnak reagálni. A cégnek vannak már adatközpontjai Pekingben, New Yorkban, Los Angelesben és Hong Kongban, és továbbiakat épít Párizsban és Szingapúrban. A Telehouse West várhatóan 2010-re készül el.



2009. május 2., szombat

Ashton Kutcher a CNN-nél is népszerűbb

A CNN és a színész közti verseny célja az egymillió Twitter-követő elérése volt. Egyetlen ember lenyomott egy globális médiacéget.


A sikerében nem bízó színész kezdeményezett

Ashton Kutcher az első ember, akinek több mint egymillió követője van a Twitter mikroblog portálon. A filmsztár szerdán egy Qik.com-on kiadott videoüzenetben hívta ki a CNN-t. A verseny célja az egymillió követő elérése volt. A hírcsatornának akkor még több követője volt, mint neki, és Kutcher nem bízott a sikerben.


Nem sokkal maradt le a CNN

Az egymilliomodik Twitter-követő regisztrációját követően Kutcher családja társaságában ünnepelte a felemelő pillanatot. A CNN Twitter-en gratulált a versenytársának. A hírportál csupán 1200 követővel maradt le Kutcher mögött. A CNN olyan komolyan vette a versenyt, hogy élő adásban toborzott újabb követőket, miközben Kutcher online videoközvetítésben, a Ustream.TV portálon szólította meg a rajongóit.


Kutcher egy játék adományozásával ösztönözte az embereket

Kutcher az egymilliomodik követőjének egy Gutiar Hero játékot ajánlott fel és megígérte, hogy tízezer moszkitóhálót adományoz rászorulóknak a malária április végi világnapján. „Ki kell töltenem egy 100 ezer dollárról szóló csekket a Malaria No More Alapítvány javára”, írta Kutcher a mikroblogjában.



Nincs túl nagy érdeklődés a Windows 7 iránt

A cégek 83%-a nem tervezi, hogy a megjelenés utáni első évben átáll Windows 7-re. A Microsoftot alapjaiban rázhatja meg, ha megismétlődik a Vista bukása.


Veszélyben a Microsoft

A Microsoft azt állítja, hogy tanultak a Vista hibájából, és a Windows 7 fejlesztésekor mindent jobban csináltak. Ugyanakkor a Dimensional Research közvélemény-kutatása szerint azonban azt mutatja, hogy a többség ódzkodik az új rendszertől. Ha a jóslat beválik, annak katasztrofális következményei lehetnek a Microsoftnál.


Romlanak a MS eladási statisztikái

1100 amerikai vállalat döntéshozóit kérdezték meg, hogy tervezik-e a céges számítógépeken az operációs rendszer Windows 7-re cserélését, és ha igen, mikor. A válaszadóknak mindössze 17%-a mondta, hogy a megjelenés utáni első évben átáll Windows 7-re a jelenlegi (jellemzően Windows XP vagy Vista) rendszeréről. A legtöbben (42%) a megjelenés utáni második, 24% a harmadik évre tette az átállás tervezett időpontját, 17% pedig egyáltalán nem akar az új operációs rendszerre váltani. A leggyakoribb indok a kivárásra az operációsrendszer-váltás költsége és technikai nehézsége volt, illetve a kezdeti idők program- és kompatibilitási problémái. A Windows eladásai mostanában látványosan csökkennek (a legutóbbi negyedévben 8%-ot esett vissza), a Linux és a MacOS a maguk területein folyamatosan teret nyernek, és még csak most kezdtek el a netbookok gyártói a Google Android operációs rendszerével kísérletezni.


Van esélye az új Windows-nak

A piackutatások ellenére – józan paraszti ésszel gondolkodva – sokan fogják választani a Windows 7-est. A népszerű XP-nek meg vannak számlálva napjai, a Vistát mindenki utálja: akinek van az azért, akinek nincs, az a rossz hírek alapján nem fogja megvásárolni. Marad az új Windows, melynek tesztverzióját rengetegen kipróbálták.



Marad a mostani netbook standard

A képminőség javulhat, a kijelzők mérete és a felbontás azonban várhatóan nem. Vinita Jakhanwal, az iSuppli elemzője szerint bár az utóbbi időkben megjelentek a 12 colos netbookok, a méretnövekedés nem mutat trendet: várhatóan a tízcolos gépek maradnak a legelterjedtebbek. Az elemző szerint a jellemzően 800x480-as vagy 1024x600-as felbontás sem nő a következő időszakban, mert a több pixel irreálisan megemelné a gyártási költségeket.


Új és szebb kijelzők várhatók

A szakértő szerint a paneleket a jobb képminőséget adó és környezetbarát LED-háttérvilágítású kijelzőkre cserélik, mert azoknak a pluszköltsége csak pár dollárt jelentene gépenként. Ezenkívül fogyasztása alacsonyabb, ami kritikus kérdés az apró akkumulátorral szerelt netbookoknál. Az eredetileg költséghatékony szempontokat szem előtt tartva bevezetett 7 colos kijelzők azonban várhatóan teljesen eltűnnek.


Maradnak a 10 colos kijelzők

Az Intel, a Via és az Nvidia is előállt olyan alkatrésszel, ami különösebb erőfeszítések nélkül, alacsony fogyasztás mellett képes meghajtani a 10 colos, nagyobb felbontású kijelzőket. A 12 colos gépek elterjedésére viszont a látható folyamatok ellenére nem kell számítani az iSuppli szerint. Az elemzőcég azt állítja, hogy ez a méret már túl nagy, pont a netbookok legendás hordozhatóságát kezdené ki. Az ár is túl magas lenne, jelenleg 40 %-kal kerül többe a 12, mint a 10 colos kijelző. Nincs is túl sok cég, amelyik ebben a méretben gyártana, jelenleg csak az LD kínál 11,6 és 12 colos netbook-paneleket.



Elutasították a franciák a fájlcsere-törvényt

A francia nemzetgyűlés jelentős többséggel elutasította azt a javaslatot, ami a fájlcserélők internetről való kitiltását is engedélyezte volna.


Továbbra is megengedett az illegális letöltés

A francia médiacégek Sarkozy elnök által támogatott, igen hosszú ideje tartó kampánya úgy tűnt, hogy biztos. A tervezett törvényi szigorítás értelmében a visszaeső illegális letöltőket és fájlmegosztókat a második figyelmeztetés után bizonyos időre lekapcsolták volna az internetről.


15 igen, 21 nem szavazattal nem fogadták el a javaslatot

A törvénymódosítást mind a szenátus, mind pedig az alsóház többsége támogatta. A csütörtöki nemzetgyűlési szavazáson azonban megbukott a javaslat. Alig voltak a parlamentben: 21–15 arányban leszavazták a módosítást.


Még van esély az elfogadásra

A tervezet szerint egy ügynökség a kiadói szakma panaszaira reagálva arra kötelezhette volna a szolgáltatókat, hogy a „három dobásod van” elv alapján végső esetben időlegesen letiltsák a felhasználót az internetről. A szigorítást később még megszavazhatják. Az elnöki irodából már jelezték, hogy néhány héten belül újra beterjesztik a javaslat átdolgozott változatát, és meglehet, apró változtatásokkal már sikerül átverni a törvényhozáson.



2009. május 1., péntek

A hamis víruskeresők elárasztották a netet

A Microsoft szerint az e-mailek 97%-a adathalász levél, vírusos mellékletet tartalmaz vagy legjobb esetben is csupán spam, és a kamu vírusirtók is egyre nagyobb kockázatot jelentenek. A magukat víruskeresőknek és egyéb biztonságtechnikai programoknak álcázó szoftverek (scanware-ek) és az alkalmazások kódjában rejlő biztonsági hibákat kihasználó exploitok száma 2008 második felében is bőven okozott kényelmetlenségeket az óvatlan felhasználóknak.


Mindig vírust jeleznek, ha van, ha nincs

A megtévesztő biztonságtechnikai programok leggyakrabban ingyenes víruskeresési lehetőséget ajánlanak fel, de természetesen az égvilágon semmi hasznuk sincsen, sőt: látszólag végrehajtják ugyan a szkennelést, de a valóságban bármilyen gépre is telepítjük fel őket, mindig „kapást" fognak jelezni.


Vírusokat terjeszthetnek a víruskeresők

A hamis szoftverek írói jórészt csupán nyerészkedni szeretnének a mű rendszervizsgálat eredményére épülő marketingből (például, hogy „vírust találtam” vagy „vegyél meg”), de a sötétebb szándékú programozók sajnos nem állnak meg ezen a ponton: trójai programokat rejtenek el az álvírusirtó kódjában, amelyeket később akár a fertőzött rendszer feletti irányítás átvételére is használhatnak.


Már 3 millió gépen települtek az álprogramok

A Microsoft jelentésében az áll, hogy több mint hárommillió számítógépen fedeztek már fel ilyen víruskeresőnek álcázott kártékony programokat. A szoftverekben felfedezett biztonsági rések száma 3%-kal csökkent a tavalyi év második felében, a hibák több mint fele viszont „nagyon súlyos” minősítést kapott, valamint ugyancsak a teljes hibapaletta fele tekinthető könnyedén kihasználhatónak – vagyis a felhasználók összességében kevésbé érezhették magukat biztonságban.



iTunes: nincs se másolásvédelem, sem egységár

Április elejétől már nem csak iPod-okon lehet lejátszani az Apple zeneboltjában megvett számokat. Változnak az árak is, csak egy valami nem: a magyarok továbbra sem tudják használni a zeneboltot.


Már nem kell iPod az iTunes-ról letöltött zenékhez

Az Apple-t sok kritika érte amiatt, hogy az iTunes zeneboltban másolásvédett zenéket árul, még perrel is megfenyegették őket, hogy tisztességtelen a piaci magatartásuk a többi mp3-lejátszó gyártójával szemben azzal, hogy csak iPod-okon lejátszható a webáruházból letöltött zene. A vállalat sokáig ellenállt, az online zeneboltok versenyében elfoglalt toronymagas – 87 % körüli részesedés – piacvezető szerepe miatt ezt könnyedén megtehette. Aztán amikor az Amazon elkezdett jobb ajánlatokat nyújtani a vásárlóknak – másolásvédelem nélküli zenék olcsóbban, igaz, kisebb választékban –, muszáj volt lépnie az Apple-nek is: januárban bejelentették, és most valósították meg reformterveiket.


A kurrens zenék drágulnak

A reformok új árazási rendszer is hoztak. Az eddigi 99 centes egységár mellett lesznek 69 centes és 1,29 dolláros zenék is. Az árról a kiadó dönt, sőt, akár hetente váltogathatja is – az alapötlet természetesen az, hogy a friss slágereket elviszik drágábban is, a régi, lejárt lemezeket meg az árcsökkentéssel lehet vonzóbbá tenni. Az új rendszer életbe lépésének napján a tízes eladási toplistán hat, míg a top100-ban 29 szám volt a drága kategóriából. Az Apple egyébként azt várja, hogy a kiadók inkább az árcsökkentés lehetőségével fognak élni, mint az emeléssel.



2009. április 27., hétfő

Új logó a Pannonnál

A Pannon április elején cserélte a fiataloknak szóló djuice márka logóját. A korábbi kék szövegbuborékot egy „kubista szénakazal” váltotta fel.


Felmérés a logóváltás alkalmából

A logóváltás apropójából a Pannon készített egy kutatást is, melynek eredménye sokat elárul a magyar fiatalok internetezési szokásairól. A megkérdezett egyetemisták több mint fele olvas blogokat, 9 %-uk kommentel is és 3 %-uk ír saját blogot. Az egyetemisták kétharmada rendszeresen néz videókat az interneten keresztül, és 5 % már minimum egy videót már feltöltött. Az egyetemisták 90 %-a használja üzenetküldő programokat (Windows Messenger, Skype, Twitter stb.), és a harmaduk chat-en szervezi meg a programjait.


Új csomag, gyér ajánlattal

Mindezek ellenére a Pannon a sajtótájékoztatón azzal az újdonsággal állt elő, hogy bevezette a djuice folks nevű díjcsomagot. A rendkívül szűk közösségi szolgáltatás csupán három pannonos előfizető telefonhívásait teszi olcsóbbá.






2009. április 25., szombat

Vége a számgombos mobilok korszakának

Folyamatosan nő a szöveges üzenetek és a mobilinternet népszerűsége, ezért az amerikai mobilozók leginkább olyan készüléket vesznek, amin könnyebben lehet beírni néhány kerek mondatot, illetve böngészgetni az interneten.


Vékony QWERTY-s okostelefon a HTC-től, vagyis a Snap


A jövőben az iPhone-ok kinézetére fognak hajazni a mobilok

Az NDP Group piackutatása szerint 2008 végén az USA-ban az eladott mobilok 31 %-án az ábécé mindegyik betűjéhez külön gomb tartozott, míg a két évvel korábban még csak a mobilok 5 %-a volt qwerty. A váltást a fogyasztói szokás átalakulása okozta. Az amerikaiak 2008-ban egytrillió szöveges üzenetet küldtek, háromszor többet, mint 2007-ben. Ezzel egy időben a telefonhívások időtartama csupán 5 %-kal nőtt, összesen 2,2 trillió percre.

Master Card PayPass, az érintés nélküli bankkártya

A Master Card Worldwide 2006 augusztusában vezette be az érintés nélküli bankkártyát Európában elsőként Törökországban használhatták a tengerentúlon már alaposan tesztelt Master Card PayPass „érintésnélküli” fizetési technológiát.


Kisebb összegek bonyolítása gyorsan és kényelmesen

A Master Card PayPass gyors és kényelmes alternatívát kínál a kisebb összegű tranzakciók lebonyolításához. A kártyabirtokosoknak az alacsonyabb összegű vásárlásoknál nem kell aláírniuk a vásárlást igazoló bizonylatot, és arra sincs szükség, hogy a pénztáros a kártyaelfogadó terminálon áthúzva ellenőrizze a bankkártyát. A PayPass technológiával a Master Card ügyfeleinek csak a leolvasó közelébe kell helyezniük bankkártyáikat, és már meg is történt a fizetés.


Növekvő igények az egyszerű használatú kártyákra

Egy év alatt megkétszereződött a Master Card érintés nélküli technológiát alkalmazó bankkártyáinak száma. 2008 végén már 50 millióan használtak ilyen kártyát. 20 eurónál kisebb összeg esetén nem, de ennél nagyobb summánál a PIN kódot is meg kell adni, de a cég PayPass kártyáival így is gyorsabban lehet fizetni. Az érintés nélküli technológiát elsősorban gyors fizetést igénylő környezetben használják, például gyorséttermekben, mozikban, benzinkutaknál, de jól alkalmazható tömegközlekedési eszközökön, mozgóárusoknál és sport stadionokban is.


Már 28 ország haszálja

Jelenleg 28 országban, összesen 141 ezer PayPass elfogadóhely van, többek között Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Romániában és Szerbiában. A cég nemrég végzett felmérése szerint az ilyen típusú kártyát használó vevők aránya tavaly 14 %-ra emelkedett a tavalyelőtti 8 %-ról.



Magyarország: 2 Mbit/sec az átlag

Az ADSL-előfizetők 24 %-a vált évente szolgáltatót. Az EnterNet felmérése alapján ennek oka az, hogy a lakosság drágának tartja a csomagokat, kisebb része pedig a műszaki paraméterekkel nincs megelégedve.


Internetcsomagok keresése az interneten

Az emberek 46 %-a az interneten néz utána leendő internetkapcsolatának, 17 %-uk a televízióból tájékozódik, 11 %-uk pedig ismerősét kérdezi meg.


A szolgáltatóváltás nem magánügy

Új szerződéskötésekor vagy szolgáltatóváltáskor az ügyfelek 52 %-a passzívan érhető el, ami azt jelenti, hogy a szolgáltatók értékesítőinek telefonos vagy másfajta megkereséseinek eredményeként történik a váltás, kicsit kisebb azoknak az aránya, akik aktívan és tudatosan keresnek maguknak szolgáltatót.


Majdnem mindenki 2 Mbit-tel szörföl a neten

A kapcsolat sebességét tekintve jelenleg a 2 megabites kapcsolat a legnépszerűbb hazánkban, majdnem minden második ember ilyet használ, 1 és 8 megabitre az előfizetők ötöde szerződött.


Egyéves szerződések, drágább csomagok

A szerződések megkötésénél majdnem 70 %-os arányban vannak az egyéves szerződések, utána második helyen a határozatlan idejűek. Havidíj szempontjából 30-30 %-os a megoszlás a 9000 és a 4500 Ft körüli összeg között. Említést érdemel az is, hogy az 1500 Ft alatti szegmens az egész piacnak csupán 0,8 %-át teszi ki. Ez is azt mutatja, hogy nem önmagában az olcsó ADSL-hozzáférés fontos a hazai felhasználónak, hanem inkább a jó ár-érték arány.




2009. április 22., szerda

Gondok Steve Jobs körül

Március végén elkészült a 25 legfontosabb vállalatvezető fizetését összegyűjtő lista. Az informatikai cégek vezetői a legjobban fizetett CEO-k közé tartoznak. Nem felétlenül az alapfizetésük magas, de a bónuszoknak, részvényopcióknak hála sokszor nyolc-kilenc számjegyű összeget tehetnek zsebre évente. A Network World összegyűjtötte a legjobban kereső vállalatigazgatókat.


A megtisztelő 25. hely az Apple vezérigazgatójáé lett

A lista 25. fokán Steve Jobs áll, aki 2008-ban egy dollárt, vagyis ugyanannyit keresett, mint 1997-es visszatérése óta mindegyik évben. A legendás vállalatvezető nem kapott részvényopciót, a vállalat papírjai közül azonban továbbra is birtokolja azt az 5,5 milliót, amiből visszatérése óta egy darabot sem adott el. További érdekességek az Index.hu oldalon!





2009. április 20., hétfő

A Google megváltoztatta keresési technikáját

Meglepő, de a Google éppen azon változtat, ami sikeressé tette: a keresőjén. A találatok jó rendszerezésével lett a világ legjobb és legnépszerűbb keresője. A váltás azért tartja ésszerűnek a cég, hogy továbbra is megtartsa vezető helyét a konkurens cégek előtt.


Hagyományosból szemantikus keresés

Eddig hagyományos keresést alkalmaztak, amikor is a motor azt vizsgálja, hogy az adatbázisában szereplő oldalak közül melyek tartalmazzák az adott szavakat. Ezzel szemben a szemantikus keresésnél megpróbálja értelmezni a keresőkifejezést, összefüggést találni a keresőmezőbe írt szavak között, és intelligensen válogatni a találatok között.


Vége az értelmetlen, egymástól független találatoknak

A gyakorlatban a szemantikus keresés azt jelenti, hogy ha például valaki a „fizika alapvető törvényei" keresőkifejezést írja be, a kereső automatikusan felajánl neki újabb kereséseket az ősrobbanással, a relativitáselmélettel vagy a kvantummechanikával kapcsolatban. Mivel megérti a szavak közti összefüggéseket, nem ad olyan találatokat, ahol a „fizika", „alapvető" és „törvény" szavak egymástól függetlenül, véletlenül szerepelnek.


Keresőkifejezések helyett mondatok

A szemantikus keresésnél a végső cél elvileg az lenne, hogy nem keresőkifejezésekkel, hanem folyó szöveggel, teljes mondatokban feltett kérdésekkel tudjuk a keresőt irányítani. Egyelőre itt még nem tart a Google.


Megvásárolt keresőmotor, nem Google gyártmány

A Google technológiája nem teljesen saját fejlesztés, mivel az ötlet alapja egy 2006-ban megvásárolt Orion nevű keresőmotor. A konkurens cégek is próbálkoztak a szemantikus keresés bevezetésével, de rendszeresen megbuktak ezek a kezdeményezések, mint például a Wikipédia, egy ex-Google-programozókból álló team és a Microsoft.



2009. április 11., szombat

Tencent: a világ legnépszerűbb közösségi oldala

Ismét a kínaiaké a főszerep: már a közösségi oldalak világában is előretörtek. A Tencent jelentése szerint mind a hirdetési bevételt, mind a regisztrálók számát tekintve megelőzi a két óriást, a Facebook-ot és a Myspace-t.


Évi egymilliárd dolláros forgalmat bonyolít

A Tencent egymilliárdos éves bevétele meghaladja két legnagyobb amerikai közösségi oldal forgalmát is. A becslések szerint a MySpace 2008. évi forgalma közel 800 millió, a Facebook-é 250-300 millió volt összesen.


Alkalmazások és játékok filléres kereskedéséből él

Az egymilliárd dolláros forgalomból a hirdetési bevétel mindössze 120 millió. A pénz nagy része mikrotranzakciókból, vagyis fillérekért árult apró kiegészítő programok, grafikai elemek a felhasználók profiloldalaihoz, illetve az oldalról elérhető online játékokhoz kapcsolódó alkalmazásokból jön össze. Ezenkívül mobiltelefonos szolgáltatásaik is sikeresek. A nyugati oldalak közül – akik ugyanezt az üzleti modellt alkalmazzák – a leginkább jövedelmezőbb a hi5. Bár ők csak évi 25 milliót tudtak összehozni belőle.

A felhasználó-versenyben is felülkerekedett a kínai portál

A Tencent a regisztrálók számában is az élretört: a Facebook 175 millió, míg a MySpace 140 millió regisztrált felhasználót számlál, míg a Tencentre januárban több mint 200 millió felhasználó jelentkezett be. Biztos így is van, de figyelembe kéne venni azt is, hogy Kína népessége meghaladja az 1,3 milliárdot!



Létezik egy mindent túlélő vírus

Az új vírus egyelőre nem fertőz, de nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő. A kis féreg az alaplapon telepszik meg, ahol nagyon nehéz észrevenni és kipusztítani. A konferencián a módszert bemutatták Windows és Linux alatt is.


A CanSecWest hackerkonferencián látott napvilágot

A kártevőt Alfredo Ortega és Anibal Sacco – argentin szakértő – mutatta be kanadai CanSecWest hackerkonferencián, aminek idén márciusban Vancouver városa adott otthont. George Hulme – biztonságtechnikai szakértő – blogjában azt írta, hogy majd’ egy évtizedes tapasztalat után kevés dolog van, ami megijeszti, de ez az új vírus aggodalomra ad okot: nagyjából tükrözi az egész vírusirtó szakma reakcióját.


A számítógép BIOS-át támadja

Az újonnan kifejlesztett módszer egy alaplapi chipről, a BIOS-ról fut a gép bekapcsolása után, és azokat a funkciókat tartalmazza, amik az operációs rendszer betöltését, és az alapvető fájlműveleteket teszik lehetővé. Tehát ha egyszer bekerül gépünkbe, akkor a vírus gazdájának teljes kontrollt ad felette, függetlenül attól, hogy azon milyen operációs rendszer, tűzfal és vírusirtó fut. Mivel a BIOS-szal együtt indul, ki tudja iktatni a rá vadászó programokat is. Megszabadulni tőle szinte lehetetlen: nem használ sem a teljes rendszer újratelepítése, sem az adattárolók törlése, sőt azok cseréje sem.


Nem magától, hanem BIOS-frissítéssel terjed

Egyelőre a vírus képtelen magától terjedni a gépen. A fertőzés csak úgy valósulhat meg, ha a támadó fizikailag hozzáfér a géphez, és egy BIOS-frissítéssel bejuttatja a rosszindulatú kódot a rendszerbe, vagy adminisztrátor joggal távolról teszi meg ugyanezt. Elvi síkon már működik az önműködő verzó: például egy meghajtóprogram beleír a BIOS-ba. A szakértők szerint ez nem az a fajta vírus, aminek az internetes tömeges elterjedésével kell számolni. Sokkal fenyegetőbb az a tulajdonsága, hogy nagyon nehéz észrevenni, és megszabadulni tőle.



2009. április 6., hétfő

Kifejlesztettek egy plágiumkereső szoftvert

A hamisítások ellen legújabban úgy védekeznek a kínaiak, hogy az újonnan kifejlesztett plágiumkereső szoftverrel kivizsgálják a kiadásra kerülő munkákat. Olyan publikált műveket analizálnak, mint az akadémiai irodalom.

Március közepe óta használható

Az Academic Misconduct Literature Check (AMLC) programot elsőként a természettudományi folyóiratok szerkesztői próbálták ki, melyet a felsőoktatási intézmények már március közepétől elérhetik - a fejlesztő Tsinghua Tongfang Knowledge Network Technology Group szóvivőjének elmondása szerint. A szoftver alapja a pekingi Tsinghua Egyetemen 1994 óta összegyűjtött több mint 60 millió kiadványt tartalmazó adatbázis. Ez a hatalmas gyűjtemény közel 7500 akadémiai folyóiratból, disszertációkból, évkönyvekből és a fontosabb konferenciák publikációiból jött létre.


Csak a kínai anyagok kerülnek átvizsgálásra

A programot közel ezer kínai természettudományi folyóirat használja. Három hónap alatt 72 ezer cikket ellenőriztek. A Tsinhua Egyetem munkatársai szerint az összeollózott anyagokat lebuktató szoftverről kedvező visszajelzések érkeznek. A próbaverziót 200 egyetemen kezdték használni, ahol az eddig bekövetkezett csalásokra csak az egyetemi tanárok szakmai ismerete alapján derülhetett fény. Jó hír a magyar, és a többi nemzet hamisítóinak: a csak a kínaiul írt anyagokat képes átvizsgálni, az idegen nyelven írt munkák ellenőrzéséhez nincs meg a szükséges adatbázis.


Egyelőre ingyenes a program, de később fizetni kell majd érte

A szoftver még ingyenes, de a végleges verzióért fizetni kell majd. Az MTI értesülési szerint plágium vádjával legutóbb március elején bocsájtották el állásából a Csöcsiangi Egyetem egyik docensét, aki egy korábbi munkából kimásolt kutatási eredményeket 8 értekezésében is felhasznált, és az egyik anyagot több tudományos folyóiratnak is elküldte publikálásra.



2009. április 2., csütörtök

Érkezik a Surface 2

A Microsoft már a Surface második generációján dolgozik, de Magyarországon még az első sem ismert – a cégeknek is sok a 3 millió forint, nem még magánszemélyeknek. De ne is dramatizáljuk túl a helyzetet, mivel a Surface-t nem is otthoni használatra tervezték.


Még egy év, és kész a Surface továbbfejlesztett változata

Erik Klimczak, a Clarity Consulting – Microsoft számára a Surface-en futó interkatív alkalmazásokat fejlesztő részleg – kreatív igazgatója jelentette be, hogy „rövidtávon, egy éven belül várható lesz a Surface egy második változatának megjelenése, amely már nagyfelbontású kamerákkal fog rendelkezni. Jelenleg a kamerák részletérzékelő képessége erősen korlátozott [...] de a HD kamerák a jelenleginél jóval nagyobb felbontást tesznek majd lehetővé”. A hír a texasi South by Southwest fesztiválon hangzott el, de a Microsoft képviselői egyelőre még nem erősítettek meg hivatalosan.


Az új fejlesztés csak két-három év múlva kerül a piacra

Ez az új fejlesztés az, hogy a Second Light nevű egység segítségével kétprojektoros lesz a Microsoft Surface. Joe Olsen, a Surface-alkalmazásokat készítő Phenomblue cég fejlesztője úgy tudja, hogy most még a Microsoft kutatás-fejlesztési részlegén van a második Surface. A megoldás előnyeiről készült videót a Microsoft már tavaly ősszel közzétette.


Két képernyő segíti a könnyebb használatot

Működését tekintve a Second Light teszi lehetővé, hogy a Surface kijelzője fölé tartott, vagy arra ráhelyezett papírlapra egy második, az elsőtől független képet vetítsenek ki. Így két egymást fedő réteg lesz az asztallapon. „Ezzel a megoldással például műholdfelvételeket lehet majd ráhelyezni az utcatérképre, vagy szöveges magyarázat jelenhet meg az alsó rétegen lévő képek fölött. Az új Surface a kijelző tapogatása nélkül is irányítható lesz, így a Surface valószínűleg boltok kirakatában is megjelenhet, nem kell tartani attól, hogy az járókelők összekaristolják.”


Egy projektor segítségével látjuk a képernyőt

A Surface úgy néz ki, mint egy dohányzóasztal, de a közepén egy kijelző, a belsejében pedig egy teljes számítógép van, ami ujjmozdulatokkal irányítható. Öt infravörös kamera figyeli a kéz mozdulatait, és a Windows Vista átalakított kezelőfelületét egy projektor vetíti az asztallapra. Mégtöbb érdekességet olvashat a Surface-ről a HWSW oldalán.




2009. március 28., szombat

Az új iPod Shuffle titokzatos chip-je

A nemrég piacra dobott iPod Shuffle fülhallgatójába egy olyan chip-et tettek, ami megakadályozza, hogy bárki fülhallgatót készítsen az Apple zenelejátszójához. Az Apple az általa gyártott fülhallgatóba belerakott egy kis irányítóchip-et, ami a saját fejlesztése, és szükséges a Shuffle irányításához. A gyártóknak tehát bele kell építeniük a chip-et a fülhallgatóikba, és ezért díjat kell fizetniük az Apple-nek. A szokványos fülhallgatók tehát már nem kompatibilisek a legújabb mp3-assal, mivel az irányítógombok a zenelejátszóról a fülhallgató zsinórjára kerültek át.


Lézeres szúnyogirtás

Amerikai tudósok, köztük Jordin Kare, a Lawrence Livermore laboratórium munkatársa, dolgoznak olyan lézeres szúnyogirtó módszeren, mely milliónyi maláriaszúnyog egyenkénti elpusztulására lesz alkalmas. A rendszer működésének lényege, hogy egy detektor érzékeli a szúnyog szárnycsapásait, és kioldja a lézert, ami képes percek alatt több ezer szúnyogot elpusztítani. Az új módszert elsősorban Afrikában kívánják használni, ahol a szúnyogok által terjesztett maláriában évente 1 millióan, vagyis 30 másodpercenként hal meg valaki. A fejlesztők azt állítják, hogy a jövőben a lézerrel védőburkot lehet majd teremteni a házak vagy falvak köré, amely megsemmisíti a rovarokat. A kutatók jelenleg a lézer erősségét tesztelik: a cél az, hogy a sugár csak a maláriaszúnyogokat likvidálja, más rovarokra és legfőképpen az emberre ne legyen káros, illetve halálos. Ezenkívül felmerült az is, hogy a rendszernek a hím és nőstény szúnyogok között is különbséget kell tennie, ugyanis a betegség csak az Anopheles szúnyog nőstényei hordozzák a betegséget terjesztő parazitát. Az egyedeket szárnymozgásuk gyakorisága alapján lehet megkülönböztetni.




Közrejátszik a Google a hamis víruskeresők gyártásában

Újabb stratégiával próbálják a vírusterjesztők eladni hamis antivírus-termékeiket a mit sem sejtő felhasználókat, miközben a Google szolgáltatásait is felhasználják. A Panda Security legutóbbi jelentése szerint egyre összetettebb módon próbálnak pénzt kikényszeríteni a gyanútlan áldozatokból a vírusterjesztők. Az effajta támadások eddig is számtalan áldozatot szedett, azonban most egy újabb ötlettel bővült a kártékony programok terjesztőinek készlete. Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatójának elmondása szerint „a szélhámosok a Google Trends adatait felhasználva nézik meg, melyek a legnépszerűbb keresőszavak, és annak megfelelően építik fel a saját oldalukat.” Minden jó dolgot lehet rosszra felhasználni, ahogy azt már régebben az atombomba feltalálása is jelezte. A példa erős, de mosatni helyzet sem rózsás. A Google keresőjének manipulációjával kifejlesztett felhasználók elleni merénylet a következőképpen zajlik: ha például az adott napon az „Obama” a legnépszerűbb keresőszó, a szélhámosok a témához kapcsolódó hamis oldalakkal próbálnak forgalmat generálni maguknak. A hamis weboldalakon nem a keresési eredményeknek megfelelő tartalom, hanem egy vírus várja az embert. A kártékony program azonnal felajánlja a saját szérumát „csak most, csak Önnek hihetetlen jutányos áron”.


Dell Adamo: a világ legvékonyabb notebook-ja

A megtisztelő címet a MacBook Air-tól vette el a Dell március harmadik hetében bemutatott új csúcskategóriás, alumínium házba burkolt laptopja a Dell Adamo. Az év eleje óta a Dell részvények 13%-kal kevesebbet, az Apple papírok meg 12%-kal többet érnek. A Dell ezzel a luxus laptoppal igyekszik növelni részvényei értékét, és – nem titkoltan – a MacBook rajongókat az ujja köré csavarni. A luxus gép először a januári Nemzetközi Fogyasztói Elektronikai Kiállításon (Consumer Electronics Show = CES) volt látható Las Vegas-ban.


Az alapváltozat paraméterei:
  • 13,4 col (34 cm), 1366x768 pixeles kijelző,
  • 1,64 centiméter „vastag”
  • 1,8 kg összsúly
  • 1,2 GHz-es Intel Core2Duo processzor,
  • 2 GB memóriával,
  • 128 GB-os SSD háttértár.
  • induló ára 2000 dollár, erősebb konfigurációja 2700 dollár körül lesz.




Marad a három mobilszolgáltató

Nincs nyertese a Nemzeti Hírközlési Hatóság a negyedik mobilszolgáltatói licencre kiírt pályázatának. Három fő oka volt a tender visszavonásának: a gazdasági válság, a jelentkezők kusza tulajdonosi háttere és a gyér frekvenciasáv.


Négy cég jelentkezett az októberben meghirdetett tenderre

A Nemzeti Hírközlési Hatóság még 2008. október 22-én adta közre azon pályázatát, mely szükségességét látja egy negyedik mobilszolgáltató megjelenését a stagnáló piacon. A még kiaknázatlan GSM és 3G frekvenciákra négyen pályáztak: Digi Kft., az Invitel Távközlési Zrt., a DreamCom Távközlési Kft. és a MobiNet Távközlési Projekt Kft.


Kétes hátterű cégek is nagy beruházással jelentkeztek

A két legesélyesebb cég – MobiNet és a DreamCom – tulajdonosi háttere is bizonytalan, mivel birtokosai közt vannak offshore cégek. A DreamCom 47,58 milliárd Ft-ot, szeptemberi indulást és 70%-os lakossági lefedettséget ígért a pályázatában. A vállalat 70%-ban a Telekom és 30%-ban az Externet tulajdona. A MobiNet 48,3 milliárd Ft-os beruházást és a legmagasabb, 76,1%-os lefedettséget ígért a pályázatában. Ennek a cégnek a tulajdonosi háttere már nem ennyire egyértelmű: a pályázó mögött közvetlenül a 270 millió Ft-os törzstőkével bejegyzett Content Holding Zrt. áll. A cég egyik igazgatósági tagja Bodnár Zsigmond, aki 2007-ben távozott a T-Mobile stratégiai üzletfejlesztésekért felelős igazgatói székéből, majd 2008 elején másfél hónapot töltött a Vodafone-nál, ahol a vállalati szolgáltatásokért felelős igazgató volt.


Nincs nyertese a Nemzeti Hírközlési Hatóság pályázatának

A hónapokig tartó kétségek és semmittevés után végül március 16-án visszavonták a pályázatot a gazdasági helyzetre hivatkozva. A pályázók visszakapják a tender jelentkezési díját, és megfellebbezhetik a hatóság döntését.

Olvasson a döntésről a HWSW és a MobilAréna honlapján is!


Másik pályázattal egyidejűen: 450 MHz vár gazdára

Az új mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tevő pályázattal egy időben meghirdetett másik 6 frekvenciacsomagra beérkezett ajánlatok elbírálása még folyamatban van. Tehát még arra várunk, hogy a 450 MHz-es pályázatnak ki lesz a győztese.



2009. március 24., kedd

Képek milliárdjai tűntek el Facebookról

Problémák adódtak március 6-án a Facebook-ra feltöltött képekkel: egyes felhasználók fotóinak egy része szőrén-szálán eltűnt, másoknál pedig csak előnézet van, de a nagyított változatot már nem tekinthetjük meg, csak egy kérdőjelet. Pár nappal az eset után az oldal programozói bejelentették, hogy a merevlemezek meghibásodása a szokásos pénteki szerverkarbantartás és szoftverfrissítés közben adódott, és emiatt vesztek el a feltöltött képek. Az összes feltöltött képek körülbelül a 10-15%-a tűnt el, de nem véglegesen, mivel a biztonsági mentésekből folyamatosan vissza tudják tölteni az archivált képeket a rendszerbe. Azóta a fotók elméletileg visszakerültek a helyükre: becslések szerint képek milliárdjai. Az illetékesen nem adtak ki információt a jelenlegi fotómennyiségükről, de a legutóbbi bejelentés szerint (2008 októbere) már 10 milliárdot tárol az oldal, összesen egymillió gigabájtnyi háttértárolón. Ha belegondolunk, a most elveszett képek mennyisége jóval meghaladhatja a z 1 milliárdot is.